Ahelyett, hogy szorgosan termelném a GDP-t, a letmewatchthis.com-on nézem a Loving Annabelle című filmtörténeti remeket. A hang csúszik, a kép pixeleske, de a lényeg azért átjön: ez egyike annak a kevés lány-lány filmnek, amit kedvelek. Láttam is már vagy ötször. Eleve izgi a tanár-diák felállás (nem véletlenül készül annyi poresz ebben a témában), másrészt a lezz filmek többségével ellentétben jó nők vannak benne. Nem a "fiúsnak mondott" focista megjelenésű, 5centis hajú, terminátor-mozgású tomboyok és butch-ok. (Ezekből a hidrogénszőke altípust hívom én szkútereknek a scooteres Hájpáhájpá HP miatt, aki anno '94-ben divatba hozta ezt a hajszerkezetet). Tudom, hogy van, akinek ez a típus határozottan tetszik, de én személy szerint mindig úgy voltam vele, hogy pasiban is a feminin vonásokkal rendelkező, igényes egyedek vonzottak, nőben sem a "teccő gecó, gyüssz topogni?"-stílusra fogok gajdulni. Aztán persze mindenki azt csinál, amit akar, azzal, akivel nem szégyelli, nekem aztán tökmindegy. Visszatérve a filmre: van benne egy rész, amikor Annabelle próbál közelebb kerülni Simone-hoz, de az ettől elzárkózik. És felcsendül Sara Bareilles Gravityje, ami a maga nyálas módján mindig is képes volt bendzsózni az érzelmeimen. Szóval ennél a résznél olyan szinten lettem rosszul, hogy alig értem ki a budira. A fajansz fölött lógó fejjel el is tűnődtem rajta, voltam-e már az életemben behányásig elszomorodva. Valszeg rémlene, tehát nem. Durva, amit a pszichém tesz a szómámmal, ha nem lennék ilyen kibaszott rosszul, akkor érdeklődve figyelném a folyamatot, így viszont csak simán a picsába kívánom magamat, ezt az egész helyzetet, meg a pizzást, akitől végül ebédet rendeltem. Belinkelem a szóban forgó számot meg a filmből összenyirbált videót. Hátha olvassa ezt valaki rajtam kívül, és azt sem tudja, mi merre..

A szomorkás popzene linkelgetéséről még annyit, hogy hétfőig adtam magamnak haladékot, aztán csak olyat fogok megosztani, amitől nem vágom fel az ereimet. Vágjátok, jön Harmonikás Márió, Postás Tibi és a többi zseni. :)