Ahelyett, hogy szorgosan termelném a GDP-t, a letmewatchthis.com-on nézem a Loving Annabelle című filmtörténeti remeket. A hang csúszik, a kép pixeleske, de a lényeg azért átjön: ez egyike annak a kevés lány-lány filmnek, amit kedvelek. Láttam is már vagy ötször. Eleve izgi a tanár-diák felállás (nem véletlenül készül annyi poresz ebben a témában), másrészt a lezz filmek többségével ellentétben jó nők vannak benne. Nem a "fiúsnak mondott" focista megjelenésű, 5centis hajú, terminátor-mozgású tomboyok és butch-ok. (Ezekből a hidrogénszőke altípust hívom én szkútereknek a scooteres Hájpáhájpá HP miatt, aki anno '94-ben divatba hozta ezt a hajszerkezetet). Tudom, hogy van, akinek ez a típus határozottan tetszik, de én személy szerint mindig úgy voltam vele, hogy pasiban is a feminin vonásokkal rendelkező, igényes egyedek vonzottak, nőben sem a "teccő gecó, gyüssz topogni?"-stílusra fogok gajdulni. Aztán persze mindenki azt csinál, amit akar, azzal, akivel nem szégyelli, nekem aztán tökmindegy. Visszatérve a filmre: van benne egy rész, amikor Annabelle próbál közelebb kerülni Simone-hoz, de az ettől elzárkózik. És felcsendül Sara Bareilles Gravityje, ami a maga nyálas módján mindig is képes volt bendzsózni az érzelmeimen. Szóval ennél a résznél olyan szinten lettem rosszul, hogy alig értem ki a budira. A fajansz fölött lógó fejjel el is tűnődtem rajta, voltam-e már az életemben behányásig elszomorodva. Valszeg rémlene, tehát nem. Durva, amit a pszichém tesz a szómámmal, ha nem lennék ilyen kibaszott rosszul, akkor érdeklődve figyelném a folyamatot, így viszont csak simán a picsába kívánom magamat, ezt az egész helyzetet, meg a pizzást, akitől végül ebédet rendeltem. Belinkelem a szóban forgó számot meg a filmből összenyirbált videót. Hátha olvassa ezt valaki rajtam kívül, és azt sem tudja, mi merre..

A szomorkás popzene linkelgetéséről még annyit, hogy hétfőig adtam magamnak haladékot, aztán csak olyat fogok megosztani, amitől nem vágom fel az ereimet. Vágjátok, jön Harmonikás Márió, Postás Tibi és a többi zseni. :)

Szakítást feldolgozni sokféleképp lehet. Van, aki elvágja a kapcsolatot a külvilággal és elbújik a sebeit nyalogatni. Van, aki terápiás célból blogol. És van az az embertípus, aki bosszúra szomjazik és igyekszik ötletes, vicces módon megalázni az exet, de ehelyett óriási öngólt lő. Na, az alábbi videó pont egy ilyen esetet mutat be.

Azért megnyugtató, hogy vannak nálam szánalmasabb létformák is. :)

Egy tál gyümölcsről eszembe jutott, hogy MAG tulajdonképpen CseresznyeMAG... Tavaly Szigeten megismerkedtünk egy Steve nevű (valójában Stefan) német csávóval, aki teljesen ránk kattant és elnevezett engem Honey-nak, őt pedig Cherrynek (a hajszíne miatt). Néha, ha kommunikáltunk FB-on, mindig ezekken a neveken szólított minket, valahogy tetszett is..

Jut eszembe, Steve-et is töröltem tegnap, mert közös ismerős volt és - ahogy a többiek esetében is, akiket kilőttem - fájt volna látni, ahogy MAG-gal egymás posztjait lájkolgatják meg kommentelik. Így meg olyan rohadt unalmas lett a FB. Sehogy sem jó. :)

Vártam már, hogy vége legyen a hétnek, szükségem lesz a következő 2 napra. Egyedül leszek a lakásban, végre szabadon bámulhatom a plafont és dagonyázhatok önnön nyomorom posványában. Aztán, ha már eleget sajnáltam magam, akkor szépen feljövök ide és kiírom magamból. Ilyenkor bányászként tekintek magamra, aki boldogtalanságot és zavarodottságot fejt, és a csille, aminek segítségével a matéria elhagyja a bánya területét, na az az írás..

Elég szarul állok. Balaton Sound óta, tehát 2 hét alatt sikeresen megváltam a testsúlyom 10%-ától, és megközelítettem az 57 kilós álomhatárt, ami nem titkolt vágyam volt, de valahogy mégsem így képzeltem a dolgot. Egyszerűen képtelen vagyok enni, meg amúgy is kár belém, mert csak kihánynám. Már annyira remeg a kezem, hogy reggel majdnem kivertem a fogam az ásványvizes palackkal. Halmozatként úgy néz ki, visszatért jó öreg cimborám, az inszomnia. Talán ha nettó egy órát sikerült aludnom, azt is rémálmodásra pazaroltam, szóval nem merném kijelenteni, hogy kipihent vagyok. Már nem tudom, pontosan miről volt szó, csak azt tudom, hogy a Doktornőről álmodtam, akit lassan több mint egy éve nem láttam. A Doktornő számomra egyfajta plátói szerelem. Kurva okos, most csinálja a 4.(!) egyetemi diplomáját, olvasott, művelt, és olyan alakja van, mintha Boris Vallejo rajzolta volna.. Övé A Tökéletes Test. Az arca is gyönyörű, bár nyomot hagyott rajta a drog, a keserűség és a túlzásba vitt szoláriumhasználat. A baj, ami miatt sosem volt köztünk semmi, még akkoriban sem, mikor szerelmes volt belém, az az, hogy nem tudok mit kezdeni az addikcióival, a szélsőjobbos, mindenfajta toleranciát nélkülöző szemléletmódjával és az agressziójával, amit a nem gyenge komplexusai szülnek. Nagy vonalakban ennyi. De mindig szerettem vele beszélgetni és amikor megtudtam, hogy beteg és módszeresen próbálja magát kinyírni, akkor eléggé befordultam. Akkoriban csak azért jártam fel az iwire, hogy lássam, hogy él-e még, és ha fél napig nem jelentkezett be (nagyon berántotta a virtuális valóság, totálisan social networking függő), akkor aggódtam. Nem mertem megkeresni személyesen, mert 2008 tavaszán volt egy nagyon csúnya nézeteltérésünk (egy nő miatt, mi másért), ami miatt megszakított velem minden kapcsolatot. Mondjuk ki: féltem tőle, nem hiszem, hogy jól reagált volna, ha hívatlanul felállítottam volna hozzá, a telefonszámát meg gyakran váltogatja.. Végül sikerült helyreraknia magát, elkezdett társaságba járni és 2008 Karácsonyán ki is békültünk, de valahol a MAG-gal való kapcsolatom kezdetén újra megszakadt a barátságunk. Vagy mink. Azóta semmit nem tudok, csak annyit, hogy él és egy ideje nem jár össze senkivel. Néha álmodom róla.

És ez. Gyakorlatilag az írás és a Cocaine tart életben. Utóbbiból nem a kis utcák-nagy utcák, csak szimplán az energiaital, amit kétpofára tolok. Mit ne mondjak, ennél szarabbat még sosem ittam, még a tescós Kick is prémium nedűnek tűnik mellette. Viszont egyrészt hat, mert képes vagyok magamat vonszolni és rendületlenül vigyorogni, mint egy idióta majom, másrészt meg - az állatos hasonlatoknál maradva - izzadok, mint egy ló. Én onnan mérem le, mennyire üt egy energiaital, hogy mennyire ver le tőle a víz. Ebben a kategóriában a Monster abszolút hátul kullog, mert az lófasz esti fénnyel, viszont ízre jó, szóval azt merő passzióból nyelem.

A mai nap kedvessége eddig a brit(?) srác volt, aki reggel leintette a buszomat. A Londonban töltött majd' 2 év alatt annyira megszoktam ezt a mozdulatot, ráadásul tök logikus és praktikus dolog, hiszen valóban, minek pazaroljunk megállásokra fölösleges perceket, ha egyszer nincs leszálló és a megállóban mindenki egy másik viszonylatra vár... Na mindegy, lényeg, hogy tetszett ez a kedves, egy másik életből ismerős mozdulat.

Amikor már hatodszor indítottam el youtube-on az Everything but the girltől a Missinget, akkor anyámnál valami elszakadt és berontott a szobámba, hogy ezt most azonnal fejezzem be. :) Egyébként ma valami családi parádé van, amiből én szokás szerint kivonom magam. Itt vannak öcsémék, meg a sógornőm tesójáék is, mindkét kiscsalád előrehaladott állapotban van terhességügyileg, szóval tele van a lakás pocakos nőkkel... Azt hiszem, anyám kirohanása után most nem jönnek egy darabig. :)

Ja, igen. A szüleimmel élek, BKV-val járok, a patkányokat MAG egyedül neveli tovább - ergo sikeres ember nem lehetek.. :)

... a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. A Népligettől szüttyögtem az amúgy is nosztalgiát ébresztő 1-es villamossal, mikor megpillantottam a hasonmást. Amennyire kész vagyok, gondolom minden nap látok majd valakit, aki ilyen-olyan tekintetben emlékeztetni fog rá. A nő háttal ült nekem, és először a hajszínére flesseltem rá, ugyanazt a kedves, pirosba hajlóan vörös árnyalatot mondhatta magáénak, mint MAG. Aztán kissé jobbra fordult, és a nyaka hajlata, a válla íve is ismerősnek bizonyult. Kíváncsi lettem az illatára, hogy olyan "könnyű és finom"-e, mint MAG-é, ezért (diszkréten) közelebb húzódtam. Amikor megéreztem a nehéz, olcsó, szinte primitív szagot, elszorult a szívem. Másodpercek alatt rombolta le az illúziót. Aztán végül ott szállt le, ahol én, és szemből is megnézhettem. Harmincas prosti volt, az útszéli fajtából, a vicc az, hogy még az övtáskájuk is stimmelt..

Ma megismerkedtem a könyvmaffiával. Vaterán találtam egy júzert, aki marha jó könyveket árul kábé féláron. Zsír újakat, mármint. Szépen le is csaptam az egész Millennium trilógiát, amit azóta el akarok olvasni, mióta MAG-gal megnéztük A tetovált lányt. Zseniális faszi volt ez a Stieg Larsson, RIP. Szóval ledealeltük, hogy csütörtökön, tehát ma, szépen elbattyogok a Könyves Kálmánon levő Mekibe, aztán ott majd jól létrejön az adásvétel. Egy elegáns, 2 perces késéssel oda is értem, aztán jött a meglepi: a hölgy helyett, akivel egyeztettem, 2db egészen rosszarcú, fuxos, tetovált pali várakozott a kisebbség képviseletében. A bigmekjük romjai mellett az én három könyvemmel, szóval tudtam, hogy jó helyen járok, csak nem értettem - Tornóczky Anita szavaival élve - hogy akkor ezt így hogy. :) Aztán elcsevegtünk, és kiderült, hogy tök értelmesek, kérdeztem, hogy ha már ilyen szépen összegyűltünk, akkor megvan-e nekik ez meg ez a könyv, amire már x ideje vadászom, és nem csak hogy képben voltak, hanem még olvasták is őket. Áll leesett, teljesen pozitív csalódás volt, vérszemet is kaptam azonnal és leadtam a rendelést Stephen Kingtől A Setét Torony mind a 6 kötetére, meg egy rakás másikra. Elvileg azt mondták, hogy 3 hét alatt beszerzik, aztán majd ha mind megvan, akkor dobnak egy mailt és rendezzük. Nem akarom tudni, hogy az áru az Alexandra kamionjáról esik-e le, vagy a Libri raktárát fosztogatják havi rendszerességgel, de azt hiszem, szert tettem 2 új barátra. This is the beginning of a beautiful friendship... :)

UPDATE: Rágugliztam A Setét Toronyra, hogy megbizonyosodjam arról, jól írtam le a címét (nem tudtam, hogy nagybetűs-e vagy sem, és munkámból adódóan vérbeli grammar nazi vagyok), erre nem kiderül, hogy HÉT kötetes? :) Na mindegy, gondolom maguktól is rájönnek majd a kontextusból, hogy az egységcsomag kell, nem csak az első 6.